The Cocktail Party

10 nem mindennapi táj, amitől eláll a lélegzeted!

Rengeteg gyönyörű hely van a világon, amit ha lehetőségünk van rá, kár lenne kihagyni. Most összeszedtük a top 10-et, melyek a mi bakancslistánkra mindenképpen felkerülnek.

10. Meteora, Görögország

A 9. században egy aszkéta remete csoport költözött fel a hegyekbe,akik kezdetben barlangokban,illetve a repedésekben éltek. A 12.századra Meteora egy közkedvelt közösségi találkozóhellyé nőtte ki magát, a szerzetesek minden politikai befolyástól mentesen élhettek itt elzárkózva. Mára a kolostorok csupán turisztikai látványosságok.

meteora-monastery-greece_60700_990x742.jpg

9. Azori – szigetek

Az Azori – szigetek kilenc vulkanikus szigetből állnak, hatalmas hegyeik a világon is egyedülállóak. Pico szigetén található például Portugália legmagasabb pontja is, ami nem kevesebb, mint 2351 méter.

azores_1.jpg

8. Bagan, Burma

Ez a gyönyörű térség több, mint 2000 templomnak ad otthont. A 11. és 13. század között 10000 buddhista templom, illetve pagoda épült itt, de mára csupán ennyi maradt hátra. Ellenben ez is elég, hogy élvezhessük a tökéletes, spirituális nyugalmat, ha Baganba járnánk.

fairy-tales-bagan-myanmar-ruins.jpg

7. Antilop Kanyon, Arizona

Ennek a természeti képződménynek nincs párja a világon. Mindössze 16 éve nyitották meg a kaput a turisták előtt és azóta is töretlen a népszerűsége. Aki erre jár mindenképpen nézze meg a fények különleges játékát, ami ugyancsak egyedülálló.

Antelope-Canyon.jpg

6. Tanah Lot, Indonézia

Tanah Lot az egyik legnépszerűbb látványosság Balin. Nemrégiben rendezték meg az éves vallási rituálét, a Csend Napjának nevezett ceremónián mitikus idők istenei, gonosz szellemek, boszorkányok jelennek meg.

tanah lot.jpg

5. Santorini, Görögország

Ki ne álmodozott volna egy meseszép utazásról Santorini szigetére? Ahol minden csoda valóra válik, ahol minden szerelem örökké tart.

Oia-Santorini-Greece.jpg

4. Plitvice – tó,Horvátország

A Világörökség listáján is megtalálható tórendszer lélegzetelállító és még messzire sem kell utaznunk, hogy megnézhessük,hiszen Horvátország csupán egy karnyújtásnyira van. Az ország 7 nemzeti parkja közül ez a legjelentősebb, a tájat gyönyörű vízesések uralják.

Plitvice-Lakes-Croatia-2.jpg

3. Maldív-szigetek

Az Indiai-óceánon elterülő szigetország ugyancsak közkedvelt turista paradicsom, a gyönyörű pálmák mellett cetcápákat is láthatunk, hiszen ez az óriási állat itt elég gyakran feltűnik.

Worlds-beautiful islands-maldives island.jpg

2.  Phi Phi –szigetek, Thaiföld

Sokan csak emiatt a földöntúli sziget miatt szeretnének elutazni Thaiföldre,itt minden megtalálható,ami egy kellemes kikapcsolódáshoz kell. Ahogy a hajóval közeledünk rögtön beleszeretünk Phi Phi-be, itt minden a nyugalomról és a pihenésről szól.

phi_phi_island_beach.jpg

1. Tianzi hegyek, Kína

Tianzi, lefordítva a Menny fia,a Tu etnikai csoport vezetőjéről, Xiang Dakunról kapta a nevét, akiről rengeteg történet és legenda kering. A hegyekről csodálatos kilátás nyílik, amit minden évszakban másképpen élhetünk át. A látogatók egy sikló segítségével tudnak felmenni a csúcsokba. 

tianzi.jpg

 

Szürke 50 árnyalata – A legesélyesebb uralkodók

A szürke 50 árnyalata sikersorozatról már a kezdetek óta köztudott volt, hogy várható a megfilmesítése. Ezért régóta folynak a találgatások, hogy vajon kik lehetnek a legesélyesebbek a főszerepekre, legfőképpen Christian Grey alakítására. A döntés még mindig nem született meg, mivel a könyvben leírt adoniszt nem is olyan könnyű kiválasztani a sztárvilágból, mint elsőre gondolnánk. Íme a férfiak, akiket a legnagyobb valószínűséggel láthatjuk majd a sikeres, ám kicsit perverz Christian Grey szerepében: 

ian-somerhalder600.jpg

Ian Somerhalder mindenképpen dobogós helyen szerepel a lehetséges jelöltek között. A rajongók több közösségi oldalon és fórumon is hangoztatják véleményüket miszerint, mást el sem tudnának képzelni a szerepre, mivel Ian tekintetében meg van a titokzatos rosszfiús nézés ami Christian Grey alakításához szinte elengedhetetlen. De vajon Nina Dobrev mit szólna hozzá ha szerelme lenne a végső kiválasztott? 

matt_bomer_christian_grey600.jpg

A következő nagy esélyes Matt Bomer, akit legtöbben a Magic Mike című filmből, vagy a nemrégiben kezdődött Nagy svindli sorozatból ismerhetnek. A 36 éves színész sokak szerint a megtestesült Christian Grey, Matt pedig azt nyilatkozta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy rajongói őt szeretnék látni a vásznon. 

alex-pettyfe600r.jpg

Alex Pettyfer neve is felmerült, valószínűleg korábbi filmes alakítása miatt a Csúf szerelemben. (Beastly). A szépség és a szörnyeteg modern kori feldolgozásában az eltorzult külső mögött egy igazi aranyszívű és jó lelkű fiút játszott így elképzelhető, hogy ez ihlette a rendezőket, hogy Alex-et válasszák.  

henry-cavil600.jpg

Henry Cavill neve leginkább a Halhatatlanok című mitológiai drámából illetve a Tudorokból lehet ismerős a közönség számára. Karakteres és férfias fellépése előnyt jelenthet számára, s még maga a könyv szerzője E.L. James egy közösségi fórumon is Henryt ajánlotta a szerep megformálására. 

hemsworth600.jpg

ryan600.jpg

Chris Hemsworth és Ryan Gosling is élen vannak minden fórumon, ahol a rajongók az esélyeket latolgatják. Chris utoljára a Bosszúállókban Thorként tűnt fel, melyben egy igazi hőst alakított megmentve a Földet. De vajon széles vállai és szúrós tekintete elég lesz ahhoz, hogy ő lehessen Christian Grey, vagy még meg kell küzdenie Ryan Goslinggal, aki mostanában egyre nagyobb népszerűségre tesz szert?

Listánkban az utolsó jelölt nem más mint William Levy, aki még igazából nem futott be a hollywoodi sztárvilágba, ami még ebben az esetben előnyt is jelenthet számára. A kubai származású 32 éves színész Magyarországon a Marichuy című szappanoperában láthatták a nézők de ha megkapná Grey szerepét valószínűleg az egész világon válna egycsapásra ismertté.

william-levy600.jpg

A világ legkülönösebb sivatagjai

A sivatag általában egyet jelent a végtelen homokkal, és a forrósággal. Léteznek azonban olyan helyek is, melyeken nem kizárólag a homok uralkodik, ezeken a tájakon különleges élővilággal, és lélegzetelállító tájakkal találkozhatunk!  

A világ legnagyobb sósivataga- Salar de Uyuni, Bolívia

A Bolíviában található sósivatag kiterjedt szinte lapos felületű, gyakorlatilag olyan mintha egyetlen hatalmas tükör lenne. Több mint 40 ezer évvel ezelőtt a terület egy hatalmas őskori tó része volt, kiszáradása után két tó és két nagy sósivatag maradt hátra, a Salar de Coipasa, és a nagyobb Uyuni. Utóbbi 25-ször nagyobb az Egyesült Államokban található Bonneville Salt Flats-tól. Becslések szerint, több mint 10 milliárd tonna só terül szét rajta.

sivatagok2.jpg

Egy sivatag, ahol a víz az úr – Lencóis Maranhenses, Brazília

Hihetetlen de egy olyan országban, ahol a legnagyobb esőerdő található a világon, akad sivatag is. Brazília északi partján vakítóan fehér dűnék, és mélykék lagúnák tarkítják a vidéket. Annak ellenére, hogy sivatagszerű megjelenése van a tájnak, valójában az éves csapadékmennyiség itt 1600 mm, 300-szor több, mint a Szaharában. Az aszály időszakában a lagúnák teljesen kiszáradnak, az esős évszak alatt pedig számos halfajnak, teknősnek, és kagylónak adnak otthont. 

sivatag5.jpg

Vérvörös sivatag- Simpson Desert, Ausztrália

Ausztrália négy nagy sivatagnak ad otthont: Sturt’s Stoney Desert, Tanami Desert, Great Victoria Desert, és a Simpson Desert. Utóbbit gyönyörű vörös színe tette híressé. Itt található a világ leghosszabb párhuzamosan futó homokdűnéi, ezeket az őshonos növények tartják statikus helyzetben. 

sivatag6.jpg

Virágzó sivatag – Atacama, Chile

A világ legszárazabb helye, mégis minden év szeptember-októberében, a tavaszi esők után néhány hétre előbújik a kövek alól a színpompás virágtenger. 

sivatag8.jpg

Hófödte sivatag – Taklamakan, Közép-Ázsia

Taklamakan a világ egyik legnagyobb homokos sivataga, területe 270 ezer négyzetkilóméter. Különlegessége, hogy mivel Szibériához közel fekszik, télen akár mínusz 20 fok is előfordulhat. 2008-ban egyedi eset történt, 11 egymást követő napon keresztül esett ugyanis a hó. 

sivatag68.jpeg

 

 

 

 

 

 

Vagabond cipők az ókori Perzsában

A 2013-as tavaszi/nyári kollekció kampányfilmje elrugaszkodik a hagyományoktól és valódi mondanivalóval és tartalommal jelent meg. A videóban olyan üzenetekkel találkozunk melyek valóban elgondolkodtatóak és nem engedik, hogy a néző egyhamar elfelejtse. Szakítsunk a szürke hétköznapokkal és vállaljuk fel önmagunkat, essünk szerelembe, kövessünk el bolondságokat és a legfontosabb, hogy mindig kövessük az álmainkat.

Az új kollekció cipői is ezt az irányvonalat követik és ennek megfelelően a kényelemre és az önmegvalósításra fektettek hangsúlyt. Megjelennek a tavaszias élénkebb színek, hogy mindenki megtalálja benne a saját egyéniségét.

600vaga.jpg

600vagaboy.jpg

A klippet a festői szépségű Cappadocia sivatagban forgatták, mely a turisták körében nagyon népszerű és a világon is egyedülálló látványosságának számít. A ma Törökországban fekvő terület régen a Perzsa Birodalom része volt. A sivatag különlegessége a különleges alakú “Tündérkémények”, A Göreme Nemzeti Park, a lélegzetelállító sziklatemplomok és a föld alatti városok, melyek közül párat most már szállodaként is üzemeltetnek.

600cappa vágott.jpg

Ez a különös táj már nem először ihlette meg a filmkészítőket, hiszen ezen a helyszínen már a ’80-as években sci-fi filmet forgattak és sokak szerint a Csillagok Háborúja díszleteiben is ennek a lenyűgöző tájnak a motívumai jelentek meg.

600cappanight.jpg

 

Emma Watson bevadult

A Harry Potter visszafogott Hermiónéja ezúttal Sofia Coppola legújabb filmjében tér vissza.  A színésznőre rá se lehet ismerni!

Miután 2011-ben véget ért a Harry Potter turnéja, Emma Watson többször próbálkozott kitörni varázslótanonc szerepköréből, mely híressé tette. A The Perks of Being a Wallflower-ben csupán részeg tinédzsert alakított, most azonban a Sofia Coppola által rendezett új produkcióban valóban átkapcsol vadóc üzemmódba.

A The Bling-Ring igaz történeten alapul, a filmben Watson egy igazi buli őrült, aki rajong a lopásért, a megszerzett szajrét pedig drogra, ruhákra, és alkoholra költi. A mozi annak a néhány “legendás” nőnek a történetét dolgozza fel, akik 2008 és 2009 között több, mint 3 millió dollárt raboltak. 

 

 

Új könyvvel jelentkezik a Szürke ötven árnyalatának írója!

Az erotikus könyvsorozat írója május 1-én jelenteti meg legújabb regényét, mely a Belső Istennő címet kapta. E L James ezúttal naplójába enged bepillantást, és elkalauzolja az olvasókat a Szürke ötven árnyalatának kulisszái mögé!

Az új könyv, a Belső istennő, nem csupán egy egyszerű regény, igazából E L James állítása szerint, azért jött létre, hogy inspirálja a feltörekvő írókat. Az egyes oldalakon találhatunk kivonatokat, jegyzeteket a Szürke ötven árnyalatából, tippeket az írónőtől, és azoknak a zenéknek a teljes listáját, melyek a történetet ihlették. 

e.l james.jpg

“E L James utazásai során rengeteg olyan rajongóval találkozott, akik kíváncsiak voltak, hogyan indult a karriere, és miért kezdett el írni.”- mondta Anne Mesitte a Vintage kiadó képviselője. “James története számos nőt inspirált, és mivel a naplózás a munkafolyamat szerves része volt, úgy döntött megosztja ezt az rajongókkal.” Az erotikus trilógiából több mint 70 millió példány kelt el világszerte. A könyv moziadaptációjának főszerepére már számos nagy név felmerült, a legújabb hírek szerint, a Vámpírnaplók egyik sztárja Ian Somerhalder a legesélyesebb. 

 

 

Kifutóról az utcára: A szezon legszebb táskái

A táskarajongók számára 2013 tavasza ismét kedvezni fog. A szezonban 4 új izgalmas irányvonallal találkozhatunk, a bohém borítéktáskáktól, a funkcionális messenger táskákon át, a túlméretezett designer darabokig. A most következőkben megmutatjuk a legszebb kreációkat, melyeket a kifutók ihlettek!

 Élénk színkombinációk 

táska2.jpg

Kate Spade SS/2013; Narancssárga válltáska, Reserved;  Mintás messenger táska, Zara, 19995Ft; Narancssárga bőr bowlingtáska, Zara, 27995Ft; 

 

Reflektorfényben a borítéktáska 

táska4.jpg

Oscar de la Renta SS/2013; Fehér borítéktáska, Accessorize; Csíkos clutch, Mango, 9995 Ft; Borítéktáska, Accessorize

 

Kisméretű válltáskák 

táska36.jpg

Kate Spade SS/2013; Krémszínű válltáska, Accessorize; Piros válltáska, Mango, 7995Ft; Fekete-fehér válltáska, Accessorize, 8500Ft

 

Geometrikus minták

táska368_1.jpg

Fendi SS/2013; Színes táska, Bershka, 6995Ft; Fekete-krémszín táska, Mango, 15995Ft; Fekete-fehér táska, Accessorize, 88$

 

 

 

 

 

 

 

 

Húsvéti meglepetések a Lush-tól

Bár a húsvét nem az ajándékozásról szól, jó alkalom arra, hogy meglepjük magunkat vagy éppen szeretteinket egy kis aprósággal. És mi más lenne alkalmasabb erre a célra, mint néhány ötletes kézzel készített kozmetikum? A Lush legújabb kollekciójában válogathatunk tojás alakú szappanok, és répa formájú habfürdők közül is! 

lusheaster2013.jpg

A Lush 2013-as tavaszi kollekciója számos feledhetetlen újdonságot tartogat azoknak, akik szívesen relaxálnak a fürdőkádban. Ezeknek a kozmetikumoknak nem csak az illata fantasztikus, de egytől-egyig kézzel készültek, természetes anyagokból. 

lush2_1.jpg

A tojás alakú fürdőgolyók friss málnaillatot varázsolnak fürdővizünkbe, míg a pinatak ihlette sárga tyúkalakú Henata igazi meglepetések hordozója, a belsejében finom citrus illatú fürdőbombákat rejteget. 

lush5.jpg

Ha pedig valami édességre vágysz a fogyókúra alatt is, akkor a Lush cukorillatú rózsaszín cukorvirággal díszített fürdőgolyóját Neked találták ki! Segítségével úgy érezheted magad, mint egy hercegnő a cukorkaillatú habokban. 

 

Egy csipetnyi Dior tavasz

A Dior 2013-as tavaszi Cherie Bow sminkkollekciója teljes mértékben a nőiességről, üdeségről szól. A színeket illetően a rózsaszín dominál, melyben megmutatkozik a frisseség, illetve a boldogság, mely elengedhetetlen egy hölgy számára. Tökéletes harmóniát kölcsönöz, bájos, kislányos, de mégis ellenállhatatlan. A promó képek pedig egyszerűen magával ragadóak. Ti mit gondoltok?

dior2013.jpg

diorpaletta.jpg

diorlakk.jpg

Olcsón is divatosan

Nemrégiben ellátogattunk az egyik nagyszabású piacra, ami az Orczy téren található. Nem igazán szoktunk ilyen helyeken vásárolni, így nagyon kíváncsiak voltunk, hogy találunk-e valami jó darabot. Nagy meglepetésünkre rengeteg divatos holmira akadtunk,ráadásul nagyon-nagyon olcsón. A következőkben két szerzeményünket mutatjuk be nektek, egy táskát és egy pénztárcát.

piac.jpg

A táska nagyon praktikus, mivel belül és hátul is rendelkezik egy zárható zsebbel. Emellett két pántot is kaptunk mellé, egy kézre akaszthatót, illetve egy állítható vállpántot.

piac2.jpg

A pénztárca nem olyan tágas belül, így csak a legfontosabb dolgok férnek bele. De van külön kártyatartó rész, papírpénz-,és aprótartó is.

piac3.jpg

Borítéktáska: 2500 Ft

Lakk pénztárca: 1000 Ft

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!