A napokban jelent meg a népszerű vígjáték harmadik és egyben befejező részének előzetese. A Másnaposok 3-ban a már jól ismert szereplők ismét Las Vegasban kerülnek izgalmas helyzetekbe, amit a film rendezőjétől, Todd Philips-től megszokott humoros elemek tesznek mindig szórakoztatóvá. De persze nem mehetünk el a tény mellett, hogy a női nézők számára az izgalmak mellett Bradley Cooper nem mindennapi látványa is kihagyhatatlanná teszi a filmet. A magyar mozikban előre láthatólag május 30-tól láthatjuk a fiúk utolsó nagy kalandját.
4 álomszép japánkert, amit látnod kell!
Egy igazán különleges élményre vágysz? A japánkertek már attól kezdve magukkal ragadnak, hogy átlépjük a kertkaput! Ezeken a gyönyörű helyeken béke és nyugalom szállja meg mindazokat, akik idetévednek.
Japán lilaakác-kert
A Tochigi tartományban található Ashikaga virágpark 8,2 hektár területen fekszik, és szinte az összes ismert lilaakác-faj megtalálható itt. A kertben található legidősebb növények, már 100 évesek is elmúltak. A fákat gerendákon állványokon futtatják fel, melyek így hatalmas virágesernyőkké növik ki magukat. Akik idelátogatnak, páratlan ágyásokban és gyönyörű virágalagutakban sétálhatnak.
Adachi Museum of art, Japán
Ez a különleges hely nem csupán hatalmas kortárs japán festménygyűjteményéről híres, hanem egyedi szépségű kertjéről is. Adachi Zenko a múzeum alapítója utazásai során szerzett nem mindennapi fenyőkkel, sziklákkal és növényekkel töltötte meg a helyet. Az összesen hat kertből álló területen, mely mintegy 165 ezer négyzetméter nagyságú, gondtalanul élvezhetjük a természet és a művészet kombinációját.
Japánkert Portlandben
A híres portlandi japán kertet Oregonban Takuma Tono tervezte még 1963-ban. A kert több, mint 5,5 hektárt foglal el, és szakértők véleménye szerint, ez az egyik legautentikusabb japánkert Japánon kívül.
Shofuso japán ház és teakert – Philadelphia
A Philadelphiában található Shofuso ház és a körülötte fekvő gyönyörű kert a japán kultúra előtt tiszteleg. A ház még 1954-ben épült és egyfajta ajándék volt a japánoktól, mely szimbolizálta a békét és a barátságot a háború után a két ország között. A házikót egy gyönyörű japán teakert veszi körbe, melyben szinte mindennek szimbolikus jelentése van.
A legtutibb reggelizőhelyek Budapesten
Ha reggeliről van szó, sokunknak csak épp annyira futja, hogy bekapjunk egy szelet kenyeret és felhörpintsük kávénkat. Pedig érdemes ennek az étkezésnek is megadni a módját! Hidd el garantáltan jobban indul majd a napod, ha egy kényelmes fotelben ülve teljes nyugalomban fogyasztod el illatos tejeskávédat, és kedvenc csokis croissantodat. Íme a város legsítlusosabb helyei!
Cserpes Tejivó
Ha tej, akkor Cserpes, és mi más is állhatna a lista első helyén, mint a cég által megálmodott tejivó, mely stílusosan berendezett kávézóiban friss péksüteményekkel, isteni kávéval, salátákkal és ellenállhatatlan édességekkel várja a vendégeket. A helyet áthatja a barátságos légkör, és a kreativitás. Reggel 8-tól este tízig az egyetemistáktól az üzletembereken át a kismamákig mindenki megfordul itt. Mi is kipróbáltuk és csak ajánlani tudjuk!
Sarki fűszeres
Itt a sarki kávézós hangulat mindenkit magával ragad. Kis üzlet, gazdagon megpakolt éléskamra, és számtalan édes kísértés. A Szívós Márton vízilabdás által alapított delikát bolt amilyen kicsi, olyan széles kínálattal rendelkezik. Különleges sonkák, sajtok, citromlekvárral, és fűszervajjal megkent szendvicseket kóstolhatunk, melyek nem csak reggelinek, de ebédnek is tökéletesek!
Sir Dominik Morik
Csupán egy aprócska hely, azonban a világ legkülönbözőbb helyeiről származó kávékülönlegességeivel találkozhatunk itt. A Sir Morik Magyarország első kávémanufaktúrája, gyakorlatilag már a közelben lévő utcát belengi a finom kávéillat. A frissen pörkölt kávékülönlegességek mellé pedig péksüteményeket is kínálnak.
Fruccola
A Fruccola bármelyik európai nagyvárosban megállná a helyét, a választék hatalmas, a belső design elegáns, modern, és kifejezetten barátságos. A péksüteményeket helyben készítik, de ha szeretnénk választhatunk angol kolbászos omlettet is, melyhez a kolbászt egyenesen Angliából hozatják. Emellett mindenképpen próbáljátok ki a frissen facsart gyümölcsleveket, és a vasalt szendvicseket!
Kis nyári csábítás
Íme megérkezett a legújabb Cavalli parfüm! Igazi nyári csábítás, trópusi varázs. Egy fújás és máris elvarázsol a nyári napfény, a mediterrán hangulat és a könnyű nyáréji kalandok világába. Az elegáns, királynői csomagolásra pedig elég egy pillantást vetni, hogy az ember máris egy gyönyörű tengerparton, vagy legalábbis egy medence mellett, koktélt szürcsölgetve érezze magát. Legfőbb jegyei közt megtaláljuk a jázmint és a gyönyvirágot, de a könnyű citrusokat is. Aki bőrén akarja érezni a napfényt, vagy csak egy kis nyári hangulatra vágyik, mindenképpen próbálja ki ezt az illatkülönlegességet!
Roberto Cavalli Acqua edt. 50 ml- 17 900 Ft
Öltsd magadra a tavaszt az Essence segítségével
Vetkőzd le a téli szürkeséget, és dobd magadra a tavasz legújabb színeit az Essence tavaszi kollekciójának segítségével! A kollekció neve Vintage District, így nemcsak a színkavalkád, hanem a retró stílus is jellemzi ezt a szuper kollekciót. A praktikus, színes termékeknek nemcsak a mindennapokban, de még a hétvégi bulikon is óriási hasznát veheted! Személyes kedvencünk a barack színű rúzs a hozzá illő körömlakkal és púderrel, melyek igazi üde, tavaszias külsőt kölcsönöznek viselőjének. Ha Te is meguntad a szürke hétköznapokat, szerezz be néhányat ezekből a remek tavaszi termékekből!
Bounty-s csábítás
Ki tudna ellenállni egy igazi kókuszos-csokis muffincsodának? Mi nem tudtunk és nem is kell, mert ezt az édességet mindenkinek ki kell próbálnia. Nagyon könnyen és gyorsan el lehet készíteni, viszont elfelejteni garantáltan nem könnyű. Feledkezzünk meg egy pillanatra a nyári bikiniszezon közeledtéről és nyugodt szívvel essünk egy kis bűnös élvezetbe!
Hozzávalók:
- 4 db Bounty csoki (azaz 8 kisebb darab)
- 25 dkg liszt
- 2,5 ek kakaópor
- 2,5 tk sütőpor
- 0,5 tk szódabikarbóna
- 1 tojás
- 14 dkg cukor
- 0,8 dl növényi olaj
- 3 dl natúr joghurt
Elkészítés:
A sütőt 180 fokra melegítjük a papírformákat a muffintepsibe tesszük.Hat kis darab csokit kettévágunk a többit pedig felaprítjuk. Összekeverjük a lisztet, a csokidarabokat, a kakaóport, a sütőport és a szódabikarbónát.A tojást felverjük majd hozzákeverjük a cukrot, az olajat és a joghurtot. Könnyedén elkeverjük benne a lisztes keveréket.A tésztát a muffinformákba töltjük majd a közepébe nyomunk egy nagyobb darab csokit. A sütőben 20 percig sütjük utána 5 percig pihentetjük, kiszedjük és hűlni hagyjuk.Ha kihűlt, megolvasztjuk a tortabevonót és egy-egy kanállal teszünk mindegyik muffin tetejére. A Bountyt felvágjuk, nyomunk egy darabot a csokis mázba, majd megszórjuk egy kis kókusszal.
Jó étvágyat hozzá!
Csalogasd be otthonodba a tavaszt!
Íme néhány praktikus tipp, hogy az egész lakást átitassa a friss, illatos és vidám tavaszi hangulat!
Színes kiegészítők
Dobd fel a nappalidat színes párnahuzatokkal, vagy plédekkel. Bár ezek látszólag csak apró részletek, valójában akár az egész szoba hangulatát megváltoztathatják.
Virágok mindenütt
Tavasszal olyan mintha minden újjáéledne! Nem is lehet jobb alkalom éppen ezért arra, hogy megtöltsd gyönyörű zöld növényekkel a lakást. Válassz a legszebb tavaszi virágok közül, legyen az akár a tulipán, a jácint, vagy a liliom.
Ajtódíszek
Fogadd a vendégeket hangulatos ajtódíszekkel. Ezeket a csinos koszorúkat akár magad is elkészítheted, csak néhány gyönyörű virágra, és egy jó ötletre lesz szükséged. Íme:
Mila Kunis smaragdot reklámoz
Bár nemrégiben a színésznő búcsút vett a Diortól, szomorkodásra nincs oka, újabban ugyanis vakítóan szép drágakövekkel a nyakán tündököl.
És hogy miért pont őt választotta a Gemfields? Valószínűleg ez a lépés nem véletlen, hiszen a napokban mutatták be az Óz a hatalmas című filmet, melyben Mila alakítja a Smaragdváros egyik boszorkányát.
Less be Ginnifer Goodwin mesebeli otthonába!
Több mint 6 évébe telt, de az Egyszer volt, hol nem volt gyönyörű színésznője végre tökéletesítette mesébeillő Los Angeles-i otthonát. A ház megtervezéséhez Amy Kehoe-t kérte fel, aki egyedi régiségekkel, és antik relikviákkal töltötte meg a szobákat. Végül valóban olyan lett, mintha Hófehérke házikójába csöppentünk volna.
A színésznőnek számos eldugott kis rejtekhelye van a lakásban, ahol lazítani szokott. “Az ember itt egy pillanatra úgy érzi, hogy megállt az idő. Akárki is lép be ezekbe a szobákba, nehéz rávenni utána, hogy visszatérjen a valóságba.”- árulta el Ginnifer.
A színésznő a házba egy szalont, vagy ahogyan ő nevezi egy “báltermet” is berendeztetett, melybe bekerültek a legszebb családi portrék, és persze jó néhány tárgy egy-egy letűnt korszakból.
“Csak úgy, mint a divat, ez is az egyensúlyról szól.”- mondta Ginnifer.
Nőnapi ajándékötletek
Már csak egy napot kell várnunk és ismét Nőnap. Összeszedtünk néhány ajándékötletet, ha a párodnak vagy szeretteidnek nincs jobb ötlete. Egy szép ékszerrel, finom parfümmel, színes körömlakkal nem lehet melléfogni. Persze egy design táska is bármikor jól jön egy Nő számára.























