Shakespeare tragikus meséje ismét mozivászonra kerül, az új film Franco Zeffirelli 1968-ban készült klasszikusának nyomdokain halad. A szereposztás parádésra sikerült, a hősszerelmesek szerepében ezúttal Hailee Steinfeldet, és Douglas Booth-t láthatjuk viszont.
Az új verziót a Downton Abbey kapcsán megismert Julian Fellowes dolgozta át, a szereplők között Paul Giamatti, Damian Lewis, és a Gossip Girl című sorozat kedvence Ed Westwick is feltűnik. Az első előzetesből azonnal kiderül, hogy a július 26-án mozikba kerülő produkció hű lesz az eredeti Zeffirelli alkotáshoz, Fellows a darabba nem nyúlt bele, a változások csupán a mű hosszát érintik, ugyanis mindenképpen a két órás játékidőt célozták meg.
@peelou75:
Azért Shakespeare mégiscsak kardozós-kosztümös drámának írta meg. :))
Ha jól írta meg, akkor én majd belelátom a hatalmaskodó maffiózókat akkor is, ha ezt nem direktben nyomják a képembe. De ez persze nézői hozzáállás kérdése is, és mindegyik nézőpontnak van létjogosultsága. Oly sok modernizált adaptáció után jómagam a klasszikus felfogást favorizálom.
Hogy kinek mi a parádés szereposztás, az szintén szubjektív. Nekem ez a mostani nem parádés, de ez nem jelenti azt, hogy rossznak tartom. Majd ha láttam a filmet, eldöntöm, ki hogyan játszott. Hogy nem parádés, azt viszont látatlanban is ki merem jelenteni.
@Athos64: Nem szeretnék hitvitába bocsátkozni, de Shakespeare korához sokkal közelebb áll a “moderneskedő” Luhrmann adaptáció Leo di Caprióval. A Rómeó és Júlia nem tündérmese, hanem hatalmaskodó maffiózók gyerekeinek tragédiája. A kosztümös, kardozós megjelenítés óhatatlanul a mese irányába viszi a sztorit. A “who the fuck are” kérdés pedig no comment…
A trailer alapján úgy tűnik, még mindig nem értik a színdarab lényegét. Egyébként sem Zeffirellihez kellene hűnek lenni, hanem Shakespeare-hez.
Zeffirelli filmje felülmúlhatatlan… Pénzt azért fog hozni a film mert sokan meg fogják nézni. Én is… 🙂
@Athos64: Hailee Steinfeld jó volt A félszeműben, aki az apjáért akart bosszút állni, Paul Giamatti is jó színész. Damian Lewis = Homeland. A másik kettőt én sem ismerem.
Sokat nem várok a filmtől, valahogy nem tudom… Nem lesz az igazi, úgy érzem.
Zeffirelli szerintem is frankó, de a keresztneve helyesen: Franco.
Hailee Steinfeld, Douglas Booth, Paul Giamatti, Damian Lewis és Ed Westwick: ez miért olyan parádés szereposztás? Kik ők, honnan kéne ismerni őket? Nem vitatom el a tehetségüket, de egy parádés szereposztás esetében nekem nem ezek a nevek ugranának be.
Egyébként ha valóban igaz a hír, akkor a sok erőltetetten aktualizáló, moderneskedő Shakespeare-adaptáció után végre jön egy korhű feldolgozás is. Feltehetően azt is meg lehet majd érteni. :))