The Cocktail Party

Saját cipőkollekciót tervez a Szex és New York sztárja

Végre megtörtént, amire a Szex és New York óta várunk, a cipőbolond Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parker saját kollekciót dob piacra!

sjp3.jpg

A színésznőről persze köztudott, hogy a való életben is rajong a gyönyörű lábbelikért, éppen ezért és korábbi karaktere miatt várható volt, hogy egyszer saját kollekcióval örvendezteti meg a rajongókat.”Azt hiszem ez az, amit az emberek elvárnak tőlem, már csak Carrie Bradshaw miatt is.”- mondta SJP.

sjp35.jpg

A kollekció megtervezésénél természetesen George Malkemus, a Manolo Blahnik vezérigazgatója segédkezik, nem véletlenül, hiszen ez volt az a márka, melyért Carrie olyan nagyon rajongott a sorozat folyamán. A cipők mellett Parker táskákat is tervez, melyeket kizárólag a Nordstromnál lehet majd megvásárolni jövő év elejétől. A sztár elmondása szerint, a szokatlan színkombinációk lesznek a középpontban. A cipők 200-300 dollár körül fognak mozogni, míg a táskák nagyjából 700 dollárra rúgnak majd. 

sjp2_1.jpg

Ez a terület persze nem ismeretlen SJP-nek hiszen 2007-ben már piacra dobott egy saját divatkollekciót, arról nem is beszélve, hogy elismert divatikon már több éve. 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. doggfather says:

    ha már színészként a kutyának se kell valamiből meg kell élnie…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!