Ötödik alkalommal idén is megrendezésre került a GLAMOUR Women of the year díjátadó gála, mely élen jár a hazai a vörös szőnyeges események között. Rengetegen jelen voltak a magyar sztárvilágból, a legtöbben pedig az alkalomra hazai tervezőtől választottak ruhát. Az idei díjátadó legnagyobb újdonsága az volt, hogy az olvasókat bevonva online otthonról is lehetett követni a műsort, sőt az est házigazdája, Rákóczi Feri több hírességgel is interjút készített még az átadó megkezdése előtt.
A Nyári lányok például legújabb klipjükről és a forgatásról meséltek, a gálára pedig mindketten gyönyörű Léber Barbara ruhákban érkeztek.
Vastag Csaba is végre élőben pontot tett annak a számtalan kérdésnek a végére, hogy párjával jelenleg most milyen kapcsolatban állnak, mivel bulvárlapok szerint már eljegyzés, sőt titkos esküvő is történt. Ám Csaba elmondása szerint szó sincs semmi ilyesmiről, jelenleg nagyon bonyolult a kapcsolatuk mivel rengeteg elfoglaltsága miatt nehéz összeegyeztetnie a karriert és a magánéletet.
Lola a gálára meglepte a nézőket és jelenlévőket, vadonatúj szőke hajjal jelent meg, Rákóczi Ferinek pedig elpanaszolta, hogy nincs megelégedve a magyar pasikkal, szerinte sokkal kevesebbet bókolnak, mint külföldi férfitársaik.
Az elképesztő mennyiségű 55.000 olvasói szavat alapján a 6 kategóriában kiosztották a díjakat, a legemlékezetesebb pillanat az estben kétségtelenül az volt, amikor Palvin Barbara magas sarkúban és földig érő estélyiben cigánykerekezett a színpadon annak örömére, hogy idén harmadszorra is ő vihette el az év modelljének járó díjat.
A nyertesek:
Az év divattervezője: Benes Anita (Dalaarna vezetője)
Az év műsorvezetője: Takács Nóra
A legjobb énekesnő: Muri Enikő
Az év modellje: Palvin Barbara
Az év színésznője: Tenki Réka
A legsármosabb férfi: Fehér Balázs
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: