Tegnap debütált az itthoni mozikban Az éhezők viadalának második része, melynek alkalmából most összeszedtük, miért is szeretjük annyira Katniss Everdeen híresen nagyszájú megformálóját Jennifer Lawrence-t!
Elképesztően tehetséges, zavarba ejtően őszinte, és jelszava, hogy az életben mindent humorral kell venni! Azt gondolom azon ritka női rétegbe tartozik, akiért a férfiak megőrülnek, a nők pedig legjobb barátnőnek akarják. Ő az a fiatal színésznő, aki megérdemli maga körül a felhajtást. Először az X-Men: Az elsők c. filmben láttam, rajta már akkor látszott, hogy a munkáját és a szerepét hihetetlenül komolyan veszi, majd jöhetett ezután bármilyen dögunalmas film, vagy jelentéktelen szerep, Jennifer mindig nagyszerűt alakított. Az éhezők viadalában már egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez a lány bizony tud valamit, a Napos oldal után pedig nem volt már mit tenni, egyszerűen megszerettem. A korábbi gyanút pedig később a Legjobb színésznőnek járó Oscar-díj igazolta. És hogy miért szeretjük őt annyira? Íme 10 ok!
1.Számára a súly nem téma…
Jennifer szinte az egyetlen olyan hollywoodi színésznő, akin van annyi hús, hogy normális embernek nézzen ki, ráadásul még úgy is viselkedik. Bár Hollywood többször is megpróbált változtatni rajta, a színésznő mindig is legyintett a kritikákra, állítása szerint imád enni és nem kíván vegetáló botsáskává válni. Állítása szerint, a filmes berkekben túl könnyen dobálóznak a “kövér” vagy “elhízott” szavakkal és ha még egyszer valaki emlegetni kezdi neki a diétát, azt biztosan elküldi melegebb éghajlatra. Még a vörös szőnyegen sem fél az ételek és azon belül is legfőképpen a McDonalds iránt érzett szenvedélyét kifejezni. A lenti videóban is éppen ezt fejti ki az egyik riporternek.
https://www.youtube.com/watch?v=pXlAkIuUrZM
2.Sosem veszi túl komolyan magát

3.De ha kell, igazi díva

4.Egyedül is túléli az erdőben

5.Említettük már az Oscart? A látszat ellenére, ez a lány őrülten tehetséges!

6. És beszólt Jack Nicholsonnak!
És ezután még hátra volt egy tévéinterjú, melyben véletlenül Jack Nicholson is besétált. Jennifernek még a sokk ellenére is volt annyi lélekjelenléte, hogy szellemes beszólást rögtönözzön. Amikor a színész megjegyezte, hogy hasonlít egy régi barátnőjére, Jennifer azzal replikázott, hogy “Tényleg? És egy újra nem hasonlítok?”
7.Első a család

8.Még a vörös szőnyegen sem tudja megtagadni önmagát

9. Nem fél megújulni!( és jól áll neki)

10.Na és a humora…



























































