Ez most már hivatalos: Jamie Dornan a Szürke ötven árnyalatának új szívtipró főhőse. Mindössze néhány nappal azután, hogy Charlie Hunnam végleg lemondott a 50 Shades férfi főszerepéről, a film casting ügynökei felfedezték az észak-ír színész nagyszerű adottságait, és azonnal le is csaptak rá!
Hunnam nemrégiben bejelentette, hogy tévés elfoglaltságai miatt nem tudja elvállalni mégsem a szadista férfiisten szerepét, amihez azonban a legtöbb vélemény szerint, az is nagyban hozzájárult, hogy rajongók ezrei tiltakoztak hangosan a választás ellen. Mivel a forgatás kilenc hónap múlva kezdetét veszi, csupán rövid idő állt a casting ügynökök rendelkezésére, hogy megtalálják a tökéletes Christian Grey-t.
Mostanra azonban megszületett a döntés. A választás az Egyszer volt, hol nem volt és a The Fall című sorozat egyik szereplőjére Jamie Dornanra esett, aki ismert még arról is, hogy egy időben Keira Knightley-val randizott. A 31 éves színész először Sofia Coppola Marie Antoinette című filmjében debütált, az utóbbi időben pedig Calvin Klein, Christian Dior, és Armani reklámkampányainak tömegében láthattuk. A hírek szerint, Dakota Johnson, aki Anastasia Steele-t játssza majd a készülő moziban, szintén örült a választásnak, a színésznő állítólag maga is kivette a részét az új férfifőszereplő keresésében, a casting stáb ugyanis minden jelöltnél kikérte Dakota véleményét. “Kíváncsiak voltunk, melyik az a jelölt, aki megragadja Johnson figyelmét. Ez a fajta alaposság azért fontos, mert így biztosak lehetünk benne, hogy szinte izzani fog a levegő a mozivásznon!”- árulta el a casting egyik vezetője.