A szombati party 10 fázisa

Nincs két egyforma buli, minden alkalomnak megvan a maga különlegessége, hiszen néha  szülinapot ünneplünk, néha próbáljuk elfelejteni a vizsgaidőszakot, máskor pedig annak örülünk, hogy valaki hazajön vagy elbúcsúztatjuk egy utazás előtt. Akármilyen köntösbe bújtatjuk a szombati partyt, lényeg, hogy ünnepelni és pezsgőt bontani mindig van okunk!

Mégis vannak olyan lappangó irányvonalak, amik akarva akaratlanul legtöbbször mindannyiunk hétvégéjében megjelennek, most lássuk, mik azok a kihagyhatatlan pontok, amik nélkül nem is lenne igazi a szombati őrület!

1.     Kéne már egy buli

Szeretünk a szórakozásra egyfajta jutalomként gondolni, mint a fáradtságos munkánk jól megérdemelt gyümölcsére. Ezért ha már úgy érezzük, elég volt a főnökből, megkaptuk végre a legszebb kettest minden tárgyból – máris jön az a nyughatatlan bizsergető érzés; menni kéne, inni kéne.

2.     Tervezés

Csináltál Facebook eseményt? De aranyos… A legtöbb esetben viszont nagy ívben tesz rá mindenki. Hiába imádjátok egymást, ne várd, hogy visszaigazoljanak, vagy akár az érdeklődés csíráját mutassák. Látták, felfogták vagy ott lesznek, vagy nem.

3.     Le vagytok Ti szarva

Pont most utazik hétvégére a nagyihoz? Pont beosztották hétvégére? Még van pár UV? Eljön az a pont a buli tervezésekor, amikor megfogalmazódik benned, hogy menjen mindenki ahova akar, Te akkor is megbontod azt az üveg vodkát.

4.     Alapozás

Otthon, haveroknál, pub-ban, parkban, a hely nem is számít csak a hangulat és a megfelelő pia mennyiség, ami ráhangol azokra a táncmozdulatokra, amiket a tükör előtt is szégyellsz otthon…

5.     Hiszti

Ott sok az ember, ott nem jó a zene, ott meg kevesen vannak, ott meg már voltunk a múltkor is és nagyon unom. Nincs az a buli, ahol kimaradna az a rész, ahol a társaság megvitatja, hova tovább. Egy klubnak rengeteg kritériumnak kell megfelelnie, hogy elnyerje a közönség tetszését, helyileg jól megközelíthetőnek kell lennie, olyan zenét játszanak, ami a legtöbbeknek megfelel és persze megfizethető is legyen. Hirtelen nagyon kevés ilyen helyet tudnék mondani, de lehet, hogy most végre megoldást találunk erre!

Hamarosan nyílik a Club Trezor, nem messze a Hajógyári szigettől. Ha pedig fogjuk a haverokat és mi töltjük fel először a bulit, ez lesz az első olyan hely, ami igazán a mienk!  A Hajógyári végleg bezárja kapuit, a belvárosi szórakozóhelyek pedig már csak árnyékai önmaguknak és a régmúlt hatalmas pörgéseinek. Színvonalas és minőségi helyre vágysz végre?  Gyere el a nyitóbulira és alakítsd Te Budapest legújabb klubjának életét!

Oh, de várjunk csak, akkor a végén még lehet, hogy ki is hagyhatnánk a közösségi nyavalygást??

6.     Partyanimal in the house

ŐŐŐŐRÜLET! Most odamegyek hozzá, héééhéh, kiborult a piám! *köcsög*, mi? az a csaj az előbb? jaaj szívem, ne izélj már… Mész?! Hova!? Na csak méééég egyet!! uuh, behányt a bejárathoz, basszus.. Mekkkkora ez a szám!#@! Én ezt az egészet húzóra megiszom, ha Te..*@>”%

7.     De hol vannak a srácok?

Kéne hívni egy taxit, szedjünk össze mindenkit. Hol vannak ezek a barmok? Mindenki lelépett?! Keressük már meg a Petit – egy csajjal?-milyencsajjal? És a többiek merre vannak? Tudjátok mit? Aki bújt-bújt, aki nem-nem, én húzok haza.

8.     Teleportálás

…„És akkor ittam még egy felest és otthon voltam”….Azért ez valahol megnyugtató, hogy a végén úgyis hazatalálunk.

9.     Figyu, mondd már mi volt tegnap…

Benned van a kétség, hogy biztosan tudni akarod-e? De végül csak legyűr a kíváncsiság és felhívod a haverokat, hogy mondják, el mit műveltél tegnap. Ilyenkor két dolog fordulhat elő: Vagy olyan dolgokat hallasz, amiktől már előre tartottál és barátaid, mint ellenségeid fényképes és videós bizonyítékokkal is bombáznak téged (jobb esetben privátban, rosszabb esetben a rokonság előtt Facebookon). A másik lehetséges válasz ilyenkor sokkal megnyugtatóbb, amikor Tőled várták volna a megváltó emlékeket…

10.  Soha többet nem iszom Vasárnap

Oh, ha annyi ezresünk lenne, ahányszor ezt hallottuk?!…Vergődés, nyöszörgés, gépezés, regenerálódás.. Majd egy-két nap és úgyis kezdhetjük előröl az egészet 🙂

Én már egy ideje figyelem őket  Facebookon , de eddig elég titokzatosnak tűnik ez az egész, remélem minél hamarabb megtudjuk, mit is rejt a Club Trezor és akár Veletek is találkozok a nyitón 🙂

Tovább a blogra »